Minden közösség éltetője, erőforrása a csak rá jellemző, tagjai által kialakított és elfogadott tradíciók őrzése.
Mely tradíciókat mondhatjuk magunkénak művészeti iskolánkban?
Ünnepélyes tanévnyitón ismertetjük az év feladatait.
A művészeti órákat bemutató, diavetítéses előadásokat tartunk a szülőknek félévenként.
A nyílt órák, foglalkozások az intézménybe jelentkezők diákok és szüleik számára nyújtanak betekintést a rajz-festés-mintázás, a vizuális alapismeretek és a műhelyórák hangulatába, tananyagába.
Többhetes komoly munka előzi meg a jótékonysági képzőművészeti és kézműves vásárokat karácsonykor és húsvétkor, amelyek bevételét évek óta jótékony célokra ajánlunk fel.
Művészeti iskolánk működésének kezdete óta jó kapcsolatot alakítottunk ki a győri Városi Művészeti Múzeummal. Diákjaink minden tanévben két alkalommal múzeumi órákon vesznek részt . Célunk, hogy a múzeumi órák eredményeként növendékeink elsajátítsák a kiállításlátogatás kulturált viselkedésnormáit, betekintést kapjanak városunk állandó gyűjteményeibe, megismerkedjenek az időszaki kiállítások anyagaival. A rendszeres múzeumlátogatással szeretnénk diákjainkban a műértő képességét kialakítani.
A nyári alkotótáborokon az utóbbi években egy-egy téma köré csoportosítottuk a feladatokat. Diákjaink megismerkedtek az észak- és dél- amerikai indiánok művészetével, az ókori Egyiptom kultúrájával, a honfoglaló magyarok gazdag iparművészetével, tárgykultúrájával, életmódjával.
Fontos esemény intézményünkben az év végi kiállítás. Ekkor kaphatnak betekintést diákok, szülők, tanárok a csoportok egész éves munkájába.
Az ünnepélyes tanévzárón a kimagasló eredményeket elért tanulókat könyvvel, illetve művészeti eszközökkel jutalmazzuk.
A hivatalos tanévzárót követően kötetlen beszélgetésre kerül sor a szülőkkel, gyermekekkel, tanárokkal az iskola éttermében egy szerény vendéglátás keretében, ahol mindig arra kérjük a szülőket, tegyék meg észrevételeiket az eltelt tanévre vonatkozóan.