Eseménynaptár
balra
jobbra


H K Sz Cs P Sz V
01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
262728293031
 



Archívum

Ünnepváró kézműves alkotódélután

2017.12.17.
Hét év óta hagyomány, hogy az Apor Művészeti Iskola szervezésében, az Apor óvoda és a napközi otthon együttműködésével alkotódélutánt tartunk a karácsonyi ünnep közeledtével az iskolába készülő óvodások, a napközis tanulók és az alapfokú képzőművészeti oktatásban résztvevő növendék számára.
 
A kis Jézus születését várjuk. Az adventi jócselekedetekkel, imádsággal igyekszünk szívünket ünneplőbe öltöztetni.
Az alkotódélutánon a gyermekek, olyan kézműves technikákat ismertek meg, olyan tárgyakat készítettek,  melyek segítségével a Megváltó születésének ünnepére várva környezetüket is ünnepivé tudják majd tenni.
 
A művészetis növendékek  a délután folyamán serényen dolgoztak a cipősdoboz akció felhívására.
Az üres cipősdobozokat esztétikus és vidám csomagolással látták el, majd megtöltötték az Apor iskola diákjai által felajánlott   adományokkal.
Közel negyven játékokkal, szaloncukorral megrakott dobozt sikerült elkészíteni.  Reméljük, hogy a rászoruló gyermekek ünnepét örömtelibbé tudjuk tenni adományainkkal.
Köszönet a felajánlásokért és az értékteremtő munkáért.