A kis Jézus születését várjuk. Az adventi jócselekedetekkel, imádsággal igyekszünk szívünket ünneplőbe öltöztetni.
Az alkotódélutánon a gyermekek, olyan kézműves technikákat ismertek meg, olyan tárgyakat készítettek, melyek segítségével a Megváltó születésének ünnepére várva környezetüket is ünnepivé tudják majd tenni.

A művészetis növendékek a délután folyamán serényen dolgoztak a cipősdoboz akció felhívására.
Az üres cipősdobozokat esztétikus és vidám csomagolással látták el, majd megtöltötték az Apor iskola diákjai által felajánlott adományokkal.
Közel negyven játékokkal, szaloncukorral megrakott dobozt sikerült elkészíteni. Reméljük, hogy a rászoruló gyermekek ünnepét örömtelibbé tudjuk tenni adományainkkal.
Köszönet a felajánlásokért és az értékteremtő munkáért.