Eseménynaptár
balra
jobbra


H K Sz Cs P Sz V
010203040506
07080910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
 



Archívum

Múzeumi hét

2015.06.11.
Június első hetében rendhagyó művészeti foglalkozásként múzeumi órákat szerveztünk az Alapfokú Művészoktatásban résztvevő tanulók számára.
 
 
 „Én már csak ezt szeretem, a múzeumot. A tárgyak, a levegő alig-poros tisztaságát, a tárlók üvegfényeit. Ahogy ott ül a sarokban a két teremőr-öregasszony, ősz hajuk tartóshullámba rakva, az egyik óvatosan kávét hörpöl termosz-kupakból.
 
Nem nézek én ott semmit. Ne hidd, hogy nézek. Semmit. Bánom is én, kelta baltanyél, középkori csempe, kép, absztrakt szobor, nem nézek semmit. Csak a levegő, tudod.
Vagy mégis nézek? néztem? túlsokat, ma már fölösleges? Hisz látom most is, ott szemben a falra akasztva megigazulásaim sorát, a kéket, a réz-szinűt, a foltot, a hajlatot, éji lovashadak barna-sötét rohanását... „ (Nemes Nagy Ágnes: Múzeumi séta)
 
Június 2-án az Előképző A. és B. osztályok látogattak el a Kovács Margit Állandó Kiállításba.
A gyerekek a Bűvös madár meséjét hallgathatták meg, majd a tárlatvezetés során Kovács Margit varázslatos kerámiáiban fedezhették fel a mese szereplőit, a Királylányt, a Kiskondást, az Öreganyót, a Halászt, és természetesen a bűvös, kék madarat. A foglalkozás végén a szobrokról készült memória kártyákkal játszottak a gyerekek.
 
Június 3-án az alapfok negyedik évfolyama látogatott el a város egyik legszebb műemlék épületébe, a Zsinagógába.
A gyerekek megismerhették az épület titkait, a díszítő motívumok, színek jelentését. Megtekinthették a Tóra szekrényt, a menórákat, bepillantást nyerhettek egy zsidó templom működésébe.
Az épület megismerése után a Vasilescu-gyűjtemény csodálatos festményeit, szobrait, valamint a földszinti időszaki kiállításban a 20. század első évtizedeinek kiemelkedő magyar festészeti alkotásait tekinthettük meg.
 
A Püspökvárat június 2-án az alapfok 6. évfolyama, június 4-én az alapfok második évfolyamának B. osztálya látogatta meg.
Az Apor Vilmos Emlékkiállításban iskolánk névadójára, Boldog Apor Vilmos püspökre emlékezhettek a gyerekek az életút és a mártírhalál képeit, hangjait, tárgyait tartalmazó interaktív kiállításban. A Püspökvár pincéje után a Toronykilátóba kapaszkodtunk fel a tanulókkal, megcsodálhattuk a város egyedülálló panorámáját. A program zárásaként meglátogattuk Apor püspök sírját a Székesegyházban.
 
Június 5-én az Előképző C. és az alapfok első évfolyamának A. osztálya látogatott el a Kovács Margit Állandó Kiállításba. A gyerekek a Mese múzeumban című programon vettek részt. Nagyon élvezték a mesét, lelkesen keresték meg a szereplőket a kiállításban. A foglalkozás befejezéseként a múzeumi kártyákkal játszhattak, majd a megismert műtárgyakról szóló játékos feladatokat tartalmazó foglalkoztató füzetet kaptak ajándékba.
 
A múzeumi hét minden résztvevője a különleges helyszíneken sok-sok élménnyel, ismerettel gazdagodott, a gyerekek a nyári meleg ellenére fegyelmezetten, jókedvűen vettek részt a programokon.
 
Pintérné Gergics Ágnes, Turóczi Zoltánné és Bukits Ernő művészeti oktatók