Tizenegy diákunk kapcsolódott be a " Libikóka" elnevezésű tehetségfejlesztő programba.
A gazdagító programpár a Mobilis Győr- Felfedezések háza által felkínált tudományos programok megismerést és azokon való részvételt kapcsolja össze a három napos intenzív képzőművészeti tábor programjával.
A két programot tartalmilag a „Mozgás” fogalma kapcsolja egybe.
Az első közös programunkat 2013. április 20-án, szomaton tartottuk a Mobilisben.
"Mobilis Szórakoztató Tudományos Szombat az ütközőzónák jegyében" című programon keretében Szűk Norberttel, a Korszakváltó csoport győri festőjével különleges népi graffitit készítettünk.
Érdekes kísérletek részeseivé lehettünk.
A szentendrei Skanzen szekere már Győrben is „felvette az aporosokat”.
A nagy kép festése mellett maradt időnk egy szekeret is összerakni, miközben megtudtuk, hogy hol is a szekér dereka.
A fa vasút-makett elkészítéséhez többen kaptak kedvet.
A kis makettet kedves emlékként vihették haza a szombati alkotónap résztvevői.