Eseménynaptár
balra
jobbra


H K Sz Cs P Sz V
0102030405
06070809101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
 



Archívum

A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE

2011.05.17.

A Szent Jeromos Bibliatársulat Győr egyházmegyei Csoportja, valamint a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Középiskola immáron 19. alkalommal rajzpályázatot hirdetett, melynek témája:
A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE
 

Május 15-én délben zsúfolásig megtöltötték az ott szorongó szülők és rajzos kedvű gyermekek a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Gimnázium földszintjének folyosóját, ahol immár 18. alkalommal kerültek kiállításra az ez évben is meghirdetett pályázat díjazott és elismerésre méltó alkotásai. A pályázat gondozását ugyanis hosszú évek óta a magyaróvári Piarista Iskola vállalta magára. Az ez évi téma az "Példabeszédek könyve” volt. Az ország minden részéből beküldött több száz szebbnél-szebb gyermekrajz közül a legszebbeket láthattuk itt a tablókon. A kiállítás megnyitója volt egyben az eredményhirdetés ünnepi alkalma is.
Miután a megjelentek megcsodálták a kiállított tablókat, Matusz Péter művésztanár méltatta az alkotásokat, a gyermekek lelkesedését, majd Farkas István igazgató nyitotta meg a kis ünnepséget. Az igazgató köszönő szavai után következett az eredményhirdetés.
 

Iskolánk tanulói szépen szerepeltek.
 

I. kategóriában:
Horváth Dorottya 4. helyezést ért el
• Hunyady Mária 6. helyezett lett

 

II. kategóriában:
Molnár Enikő 7. helyezést ért el

 

Rajzát kiállították: Tullner Petra

 

Gratulálunk a szép eredményhez!
 

Felkészítő tanár: Kovács Tamásné
 

A kiállítás a mosonmagyaróvári Piarista Gimnáziumban tekinthető meg.(Mosonmagyaróvár, Fő u. 4. )

 

képek>>