Jótékonysági vásárt szervez az Apor Vilmos Iskolaközpont Alapfokú Művészeti Iskolája, 2010. november 26-án pénteken 8.00-16.00 óráig az iskola aulájában.
A vásárban a diákok által készített igényes kézműves tárgyakat lehet megvásárolni.
A rendezvény bevételét az Aporos diákoknak ajánljuk fel.
A Csodák Palotája interaktív tudományos kiállítás, ahol látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon ismerhetőek meg a természet törvényei, a fizika csodálatos és meghökkentő világa. Ez a kiállítás egy hétig Győrben vendégeskedett az Ugri Park meghívására. Ide látogattak el az Előképző 2/B csoportjába járó gyerekek október 22-én, pénteken.
Szülőföldünk arca a mi arcunk.
A mi jellemvonásaink, a mi álmaink, a mi lehetőségeink tükröződnek benne. Általa vagyunk részei egy nagyobb egésznek. És általa vagyunk érdekesek mások számára.
Mindnyájunknak megvan a maga Magyarország képe. A magunk tája, a magunk története, ami ott él a szívünkben, ott munkál lelkünkben. Mégis nehezen beszélünk erről. Mégis nehezen nyílunk meg a világnak. Pályázatunk célja, hogy fordítsunk ezen a helyzeten! Mutassuk meg Magyarországot, s benne szűkebb pátriánkat olyannak, amilyennek szeretjük, és amit mások is méltán tarthatnak érdekesnek, vonzónak és szeretetre méltónak.
Magyarország 1000 esztendős, mégis fiatal, megannyi újjászületést megélt ország.
Pályázatunk, melyet „SZÜLÖFÖLDEM – szívvel, lélekkel” címmel hirdetünk meg ezért is szól a fiataloknak. Pályaművet az alábbi témákban várunk
A Győr - Moson - Sopron megyei Vadászkamara által meghirdetett rajzpályázaton tanulóink szép sikerrel szerepeltek.
Déry Fanni, Horváth Ákos és Tompa Stella könyvjutalomban és dicséretben részesültek.
2010. szeptember 24-én, pénteken az AMO felső tagozatos és gimnazista tanulói számára alkotónapot szervezünk a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. A nap folyamán lehetőség nyílik alaposabban megismerni népművészeti emlékeinket, hagyományainkat, és mód lesz ház-makett, „saját porta” készítésére is.